Visszatekintő: amikor napi 20 percig a villamoson zajló élet volt a fókuszpont

Évekkel ezelőtt, amikor fotó-dokumentálás és kreatív életforma részese volt mindennapjaimnak, akkor egyebek mellett a Budapesten közlekedő, egykori 56-os villamoson zajló életet fényképeztem a Nyéki út és Moszkva tér között.

Az egyik este hazafele az úton találkoztam ezzel a rendkívüli családdal, akikről a következő gyönyörű képsorozatot tudtam készíteni.

A lányok, nem testvérek voltak, hanem nagynéni-unokahúg viszonyban álltak egymással és életükben első alkalommal utaztak Budapesten villamoson.

Az idősebb két, egymással szemben ülő nő anya-lánya kapcsolatban álltak.

Akik, megtiszteltek azzal a mély bizalommal, ami ahhoz kellett, hogy el tudjam készíteni az utolsó képen látható, alvó kisfiú portréját is.

A család férfi tagjait, akik a villamos kocsi elejében ültek és leszállásamkor a matriarcha, azaz a nagymama szóval intett azért, hogy engedjenek le, mert arra érdemes vagyok.

Külön hálám az életnek, ezért az élményért, a tiszteletteljes bizalmi kapcsolatért, amivel ott megajándékozott. Ritka élmény volt, hangsúlyozom, őszinte tiszteletre épült az a pár megállónyi perc, ami nekünk ott járt. Se több, se kevesebb. És, ez így volt jó.

A felvételeket crop Canon váz, fix 50 mm-lencsével – és mint minden munkámat, teljes manuális kontroll mellett – készítettem.

Kérlek vigyázz rájuk!


33

BESZÉLŐ KÉPEK – SPEAKING IMAGES

Previous Story

Figyelj.

Next Story

Ez nem egy könyvajánló: The Gift

Latest from Tények

Árva  Nemes László magyar filmdrámaja

Árva  – Nemes László magyar filmdráma

az ’50-es évek Magyarországáról, 35 mm-en Kilátástalanság: a hazai csendes generáció súlyokkal terhelt élete a második világháború utáni Magyarországon, 50-es évek. Budapest, egy nő,

Kortárs művészet és traumaoldás:

Zacis gyerekek kiállítása a Ludwig Múzeumban A művészet, az alkotás mint erő, amely elemeket és embereket kapcsol össze, ez a mágia a társadalmunk egy
Go toTop

Don't Miss