Pontosan ugyanazt az érzetet kelti Robert De Niro játéka a Zero Day-ben, mint a karaktere. Egy kényelmes életet élő, nyugalmazott elnököt alakít, akit akarata ellenére visszacibáltak a közéleti porondra. Azonban az a különbség, hogy míg a való életben De Niro egy kimagaslóan jó színész, aki számos díjat tudhat magának—köztük két Oscar-díjat is—, addig a karaktere egy pszichés nehézségekkel küzdő, unalmas alak. Érzékeltetésképpen: nem puszira osztják a szobrocskákat. A férfiak között a rekorderek a három Oscar-díjas Jack Nicholson és Daniel Day-Lewis, míg az abszolút rekorder a négy szobros Katharine Hepburn.
A kis kanyar után térjünk vissza a politikai thrillernek titulált Netflix-minisorozathoz. George Mullen (Robert De Niro) exelnök megkérdőjelezhető sikereket tudhat maga mögött, mégis óriási megbízást kap az USA aktuális elnökétől, Evelyn Mitchelltől (Angela Bassett). Ő nemcsak nő, hanem fekete is—na, hoppá!
Mission!
A megbízás szerint Mullen úrnak kell kiderítenie, hogy melyik terrorszervezet áll a teljes országot sújtó áramkimaradás mögött, amely több ezer halálos áldozatot követelt.
A sorozat egy közhelyes valóságképpel indít: a központi katasztrófa nyomán az utcákon tüntető amerikaiakhoz szól. Mondván: a népnek közösen kell megküzdenie az ismeretlen ellenséggel, nem pedig a mentőegységek munkáját hátráltatnia a dühével. Borzasztóan nyálas, nagyon tipikus, bár van igazság benne.
Bugyuta – vagy politikai thriller?
Mindkettő. A sorozat eleget tesz a politikai thriller műfaji követelményeinek, mint például az összeesküvés és a sorsdöntő erkölcsi dilemmák.
A láthatatlan ellenség manipulációját a politikai szcéna legmagasabb szintjein egy rendkívül felszínesen összedobott sorozat keretein belül mutatja be a történetet. Végtelenül unalmas elemekkel próbálják kelteni a feszültséget. Az amerikai politikai elit zsigerei szerint bűnbakot keres—általában egy másik ország képében. Eközben a háttérben kvázi egy sértődött családtag áll, aki természetesen jobban tudja a tutit. Menj már!
Viszont ezek a gyenge dialógusok és elcsépelt elemek mellett az aktualitása miatt mégis fontos dolgot próbál közvetíteni az alkotói gárda: a társadalomtól elszabadult szupergazdag réteg befolyásoló erejét. A pénz hatalmára hívja fel a figyelmet, és ezzel egyidejűleg rámutat az országon belül uralkodó veszélyekre: a propaganda terjedésének módjára és az IT-ban rejlő fenyegetésekre, visszaélésekre.
Mit vihetsz még magaddal, ha figyelsz a sorozatra?
Egy fontos emlékeztetőt a szabadságról, arról, hogy egyéni szinten valóban mindent megtehet az ember, de a jogbiztonság az, ami megvédi a társadalmat azoktól az emberektől, akik egy újfajta hatalommal élnek. Előbb-utóbb egy jogbiztos, szabad és önálló bírósággal rendelkező országban még a legtehetősebb réteget is utoléri az igazság ereje.
Meglepetés
A sorozat mentőöve a zárójelenet és a felelősségvállalás—amit nem hittem volna, hogy megmutatnak nekünk. Így az egyhangú, lumbágós színészi játékot könnyebb emészteni, mert Robert De Niro ezt hozza.
Olvass még streaming ajánlót, ITT Sisuról
