Van az a mondás, hogy nézz szembe a démonjaiddal. Az ember démonjai meg egyenlőek a félelmekkel, tehát leegyszerűsítve ezt: nézz szembe a rettegéseiddel, a fóbiáiddal. Vegyük sorra, mi történik akkor, ha szembekerülünk velük: Egy: az ember vagy megadja magát, ettől aztán retteg, szorong, szenved, és extrém esetben öngyilkosságot vagy gyilkosságot követ el, ahogy azt a történelem során újra meg újra láthattuk. Kettő: kihasználja azokat, és törli a mélyen az elmébe gyökerező iszonyatot. Magyarul: a rettegésnek csak úgy vethet valaki véget, ha likvidálja azt. Egyet biztosan leszögezhetünk, az pedig, hogy közönyről szó sem lehet.
A soron következő film, a Heti Mocsok ajánlásában: Christian Alvart rendezésében, 2009-ben „piacra” dobott Case 39, azaz a Védtelen gyermek című thriller.
A film főszereplője Renée Zellweger, aki Emily Jenkinst, a jószívű szocmunkást alakítja egészen jól. A sztori alapján Emily egy nap szembekerül a szokásosnak tűnő esettel, amely során az ártatlan tekintetű kislányt, Lilith Sullivant (Jodelle Ferland) a szülei súlyosan bántalmazzák. Erre a cselekményre épül ez a misztikus thriller, amely tökéletesen bemutatja, mi történik akkor, amikor teret adunk félelmeinknek. Milyen mély őrületbe tudja a psziché az embert hajtani. – Bizonyára mindannyian voltunk már ott, amikor a félelem lebénítja a testet és az elmét, vagy éppen ellenkezőleg: extrém reakciókat vált ki. –
A mellékszereplők Lilith szülei: Callum Keith Rennie és Kerry O’Malley, a filmben Edward és Margaret Sullivan – ezeket a természetes emberi reakciókat tökéletesen tudták tükrözni. Tekintetükben az elborult elme megvillanásai a megfelelő pillanatokban, a megfelelő mennyiségben szikráztak. Színészi alakításuk, mozdulataik impulzívak és elvakultak voltak, hitelesen adták át a megszállottságot, amit a film vágása és az operatőri munka tovább erősített. Az eseményekkel előre haladva lányuk, Lilith személyisége Doug-gal (Bradley Cooper), a pszichológussal folytatott beszélgetés során bontakozik ki. A thriller rideg pillanatai ezek.
A film cselekménye fokozatos feszültség mellett tárul a néző elé, azonban itt szó sincs arról, hogy az író, Ray Wright, az utolsó pillanatig rettegés ködjébe dermesztené a közönséget – ami más esetekben, főleg látvány- élményfilmeknél, komoly forgatókönyvírói hiba lenne. Ebben az esetben azonban nem az. A film lényege ugyanis túlmutat ezen – a megfejtésre váró kérdés máshol van. Nézzétek meg és derítsétek ki, hogy: Vajon ti mit tesztek olyankor, amikor az iszonyat karma szorongatja torkotok?
Hagyjátok, hogy a rettegés lebénítson titeket, vagy épp extrém reakciókat váltson ki belőletek?
Akárhogy is, az biztos: a pszichológia arra bíztatja az embert, hogy nézzünk szembe démonjainkkal, és gyengeségeiket megismerve inaktiváljuk őket, de hol a határ?!
