A svéd, svéd, svéd filmek. Mindenki tudja, hogy a skandináv stílus az létezik. Én pedig nem vagyok egy nagy svédfilm expert, sőt.
Azonban, nem is kell ahhoz szakértőnek lenni, hogy az ember értse, jó filmet látott. Így, ez alkalommal, a Netflixről hozok egy ultra brutál cuccot.
Brutális, mert a jó ízlés kimaxolása mellett tolja az arcunkba a “kettőn áll a vásár” témát. Mégpedig, mindig két ember szükséges ahhoz, hogy egy kapcsolat és a kapcsolatot körülvevő környezet működik-e vagy sem.
Amikor két ember feladja a valós kommunikációt, a figyel-fogad, fogad-figyel folyamatot, akkor kezdenek a felek elsodródni egymástól. Amire pedig a süketnéma valóság eléri az elviselhetetlenség szintjét, azaz robban a bomba, akkor már a résztvevők csak kísértetként léteznek egy fedél alatt.
A filmet készítő svéd brigád fájdalmas őszinteséggel ábrázolja ezt az állapotot, mindeközben meg a legszemetebb módon az egész film során jelen van a mértékletesség.
Szemétség, mert könnyebb lenne erre a filmre is azt mondani, “oké tudjuk”, pontosan úgy, mint a filmtörténelem során számtalanszor kimondtuk a témát feldolgozó mozik során. Aztán elfelejtjük az egészet.
Ebben az esetben a mérce meg lett ugorva.
Átjön. Fáj.
A dialógusok nincsenek túltolva.
A dialógusok nincsenek túl gondolva.
Lélekcsavaró őszinteséggel hívja fel a figyelmet a dialógusok jelentőségére a Let go című film.

Szomorú, hiszen tényleg mindössze annyira lenne szükség, hogy a daráló hétköznapokban ki tudjuk mondani a másiknak:
-Figyelj kérlek, szükségem van arra, hogy megérts.
-Figyelek, mert számítok, számítasz.
Fenntartani a dialógust, amiből kiderülhet a közös út következő szakasza.
Tehát, egy szemét, könnyfacsaró filmet javaslok hétfő estére.
Így nézd meg.
Mert jó.
29