Mielőtt elkezded olvasni a cikket, előre figyelmeztetlek, a cucc tele van spoilerrel. Fordulj ki innen, ha még a film előtted van, és megnéznéd. Utána gyere vissza.
Kezdem. Rendben?
Annak ellenére, hogy fiktív drámáról szól, ez az “este” egyéb okokból kifolyólag érdemes szemügyre venni, mit akar, és honnan ered a rengeteg betont felemésztő brutalista építészet. Azok a hatalmas, nyers terek, amelyek arra hivatottak, hogy megértessék a filozófiájuk és absztrakt értékeiket.
Két nemzetközi építészeti forrás* szerint is a brutalista stílus a késői negyvenes években indult útjára. Azonban mint definiált építészet, először ’53-ban jelent meg, miután egy Smithson nevű építész fickó az egyik, Soho-ban található befejezetlen projektjét jellemezte “újfajta brutalizmus”-ként. Ezt követően valójában csak ’55-ben indult el a mozgalom, miután megjelent Reyner Banham építészettörténész kíméletlen kritikája Alison és Peter Smithson norfolki Hunstanton iskolájáról.
Nos, minden bizonnyal ez az intró a FIKTÍV dráma szakmai hitelességét megkérdőjelező érdeklődőknek egy kiindulási pont lehet. Továbbá, mielőtt rátérnék a lényegre, érdemes egy másik perspektívából is megvilágítani a filmet ért egyéb aggodalmat, ugyanis kár nyöszörögni miatta. Tehát, akik hajlamosak sziszegni a 3 óra 34 perces filmidőre – mondván, hosszú -, azok feltételezhetőleg még életükben soha sem ragadtak be egy jó sorozat-maratonra a TV elé. Mondjuk Fargo napokra. Van ilyen. Nyugi, nem bűn. Egyébként is, megnyugtatásképpen érdemes tudni arról, hogy a film nagyjából 1 óra 40 perc után stílusosan kifut egy 15 perces szünetre. Ez azt jelenti, hogy akkor kényelmesen ki lehet menni brunyálni anélkül, hogy a teljes filmszínház ránk förmedne. Lehet akár telefonálni, és mondjuk olyan mocsok jó cikkeket lájkolni, mint például ez. Hurrá!
A Brutalista
Ahogy elkezdett pörögni a Kodak VISION3 250D negatív, azzal együtt elindult egy, képi világát tekintve korhű, míg lélekben mély történet elbeszélése. Az ok, amiért erre az 500 tungstenes filmre esett a választás, az a megbízható felhasználhatósága az anyagnak, ugyanis a nappal felvett jelenetek és a sötétben megrendezésre került képsorok között könnyebb mozogni, mivel nagyobb a fényátfogó képessége, ha úgy tetszik. Magyarul, jó eséllyel nem fog bebukni, és kiégni sem a kép. Továbbá a rendező, Brady Corbet szorgalmazására a nagylátószögű optikák természetéből adódó perspektívatorzításokat az úgynevezett VistaVision technikával küszöbölték ki, amelyet leginkább az ötvenes években alkalmaztak. A gyártásmód lényege az, hogy ebben az esetben a film horizontálisan pörög, és nem vertikálisan kerülnek felvételre a jelenetek, így a képek élesebbek, és a felbontásuk is nagyobb, miközben a fent említett oldalirányba elnyúló torzítások eltűnnek.* Ezt a Paramount Pictures által kidolgozott módszert többek között Hitchcock is előszeretettel használta filmjei során. Tehát nagyvonalakban ehhez hasonló technikai megoldások teszik igazán hihetővé a mozit: elfeledtetik a nézővel, hogy fikciót néz – fantáziasztorit. Ott a pont.
Szerepjáték
A mozi üzenethordozó értéke szempontjából ki kell emelni Emma Laird-ot, aki a filmben a mérnök Tóth László unokatestvérének feleségét, Audrey-t alakította. Jelenetek tekintetében ő volt az első valós, keserű és emberi undort hiba nélkül átadó színész. Egy irigy karakter, aki érzékeltette a menekült státusszal rendelkező bevándorlók mindennapi valóságát, az általános “igazából, senki nem hívott ide” attitűdöt. Életre tudta kelteni a nem kívánt, sértett nő rosszindulatát, felhasználva az “idegenek” iránt érzett undorral, ami hozzájárult ahhoz, hogy a film 10 Oscar-díj jelölést söpört be. Túlzások nélkül, élethűen megelevenítette a lélek gennyét. Velejéig hat.
Tehát, a film addig “hurrá, megérkeztem” optimizmusa elkezd elferdülni. Pont úgy, ahogy a kézi kamerával felvett nyitó jelenet sejteti, amikor a hajó a „rakománnyal” együtt beúszik a kikötőbe, és ott az Amerikai Szabadság-szobor nyugtalanító perspektívából, oldalra fektetett szögből van ábrázolva. Ezekhez a képekhez az operatőr, Lol Crawley egy ARRI 235 kézikamerát használt. Jelzem. Az első egy óra negyvenvalahány percét letisztult történetmesélés tölti ki. A forgó képek mágiáját élvezheti az ember, míg ironikusan a letelepedés tényleges és kegyetlen folyamatait beszéli el. Gyönyörű, lágy színek, árnyak, hangulatok.
Továbbhaladva a karakterek boncolgatásával, emlékezeteset, de közel sem olyan kiemelkedő játékot hozott Guy Pearce, azaz a főgenya szerepében Harrison Lee Van Buren Sr. úr. Nem, itt nem az van kijelentve, hogy rosszul szerepelt volna G. P., hanem a teljes filmet nézve nem tudta egyenletesen hozni a figura jellegét. A sérült, indulatos és gátlástalan ember aurája a nyugalmi jelenetek során számomra nem az elvárható minőségben jött át. A lelki rokkant, jól meghatározható, kiszámíthatatlan és romboló egyén jelenléte nem volt egyenletesen a képernyőn. Hiányoltam a hétköznapi dialógusok során a nyugtalanságot a tekintetéből. Azonban a mozi alatt őáltala találkozhattam az eltorzult alfa hímmel, aki valójában végtelenül gyenge személy. Azzal a vibrációval, mimikával és pillantásokkal, amelyek sokkal többet érnek a szavaknál, és amelyeket az intenzív jelenetek során kiválóan ki tudott robbantani magából. Ez van. Ettől még haladunk tovább.
Mimika. Érzelmek, gondolatok kifejezése. A mimika arcjáték, arckifejezés az élőszóbeli kommunikációban az érzelmi hátteret kifejező jelcsoport, amely szándék ellenére is közöl érzelmi ráhangoltságot vagy elutasítást. A nem verbális kommunikáció egyik jelcsoportja, csatornája.**
Adrien Brody azon túl, hogy szerencsés fazon, valószínűleg még tudatos is. Az arcizmaival kiválóan tudja közvetíteni az érzelmeit, gondolatait. (Reméljük, az idő múlásával ezt a képességét botoxszal nem fogja „lefagyasztani.”) A film során a néző találkozhat az izgatott, tinédzserszerű lelkesedésével, amikor beér a hajója az Egyesült Államokba. A tervezővel, aki megfontolt és tudatos egy munkamegbízás realizálása során. Snittek töredéke alatt egyértelműen adja át az elmélyült, komoly gondolkodót a közönségnek.
Fantasztikus a film! Figyelj!
A mozi egy másik, általam most kiemelt jelentős pillanata: hatalmas bőrfotel, konyak, a főgonosz a társaságtól elvonult privát dialógusa zajlik Tóth Lászlóval. Rengeteg fontos információ van ezekben a képekben. Tehát László nem igazán tudja eldönteni, hogy túlzó dicséret, mondvacsinált csodálat tárgya-e. A már Oscar-díjas Adrien Brody jelenlétében, játékában megelevenedik a bókolás hízelgő hatása, amint éppen keveredik a hitetlenkedő és óvatosságra intő belső hanggal. A gesztusok, az ülése, ahogyan fészkelődik a hatalmas karosszékben, a tekintete – a legtermészetesebb módon közvetítik a film kibontakozó mondandóját. Bumm, és bezavar egy csinovnyik. Egy alárendelt, de szemmel láthatóan jól tartott fazon, akit mint „macskát szarni” csap ki Van Buren a képből. Ezek együttese… Látni érdemes azt a kameraállást, a perspektívát, ami Guy Pearce játéka mellett szintén közvetíti a rendező elképzeléseit és az operatőr bravúros kommunikációját. Lekicsinyíti azt a személyt, aki megzavarta a dialógust. A pillanat rezzenésnyi hatása Lászlóra. A belső huzavona. Ennek a jelenetnek a jelentősége a film vége felé, amikor a „mecénás” Lászlónak intézett monológja hallható az olasz márványbányából kifelé menet. A képsorok, mire kikerekedik Van Buren teljes személyisége. Ütős.
Oldalakat lehetne teleírni a letisztult, egyetlen központi téma köré épülő filmről, amelyet színes és komplex karakterek kiteljesedése vesz körbe és támogat.
Ott vannak az élet terhei alatt roskadozó szerelmi jelenetek. A film végén látható, intim pillanatok során zajló gesztusok jelentősége. Egy pár küzdelme az intimitásért.
Felicity Jones által megszemélyesített, erős női tartással bíró Tóth Erzsébetet életre keltő kiváló munkáját dicséri a mozzanat: ahogy nyugalomra inti Lászlót egy kutya-gazda jelenetet követően. Amikor Van Buren egy asztaltársaság előtt pillanatnyi csípéssel megalázza Lászlót. Ott, Adrien Brody indulatos, szinte észrevehetetlen, de átsugárzó állkapocs mozdulata, amely szavak nélkül beszél. Tóth Erzsébet a szó jó értelmében vett büszke nő, aki fizikai hátrányai ellenére érzelmi intelligenciájával és lexikális tudásával kerekedik az őt körülvevő káros és lealacsonyító környezete fölé. A fájdalmat úgy adja át a művésznő, hogy a néző már sürgetné a jelenetekben részt vevő karaktereket a cselekvésre, a segítségnyújtásra. Más jelenetekben meg átható a feloldott, természetes nevetése. Ahhoz, hogy valaki át tudjon adni élethűen, lágyan szórakozó kacajt, annak a szakmai ismeretei mélyről kell hogy táplálkozzanak.
Végül kitérnék egy megtévesztő karakter kibontakozására, Maggie Lee-re, akit Stacy Martin játszott. Az ő személye volt az, aki egy negatívabb, elkényeztetett nőből egy érdek nélküli személlyé formálódott a történet cselekménye során.
A teljes stáb méltón menetel az Oscar-díjak felé.
Zene
Nem lehet elmenni a zene mellett. Daniel Blumberg munkája néha olyan, mint az emberi szervezetben az időjárás változatosságára válaszoló idegpályák reakciója. A nyári hőségben a lágy, frissítő fuvallat: Pennsylvania, Bicycle. Steel: ősz, hideg őszi reggel, amikor dideregsz, de a napocska már elkezdi felmelegíteni a tested. Az, ahogy bizalommal épül fel valami jóság az egyre felmelegedő indián nyári napon. Hát ehhez hasonlóan hat a zene a film nélkül. Aztán az Erzsébet egyenlő Tóth Erzsébet személyiségével. A kísérleti zenéi, amelyek észrevehetetlenül, de egyúttal elválaszthatatlanul erősítik a filmet. Kedvencek között van a helyük.
Őszinte meghajlással Európából
Forrás: Egyik, Másik, illetve Youtube interjúk.
*a fotográfiában ezt tilt shift optikákkal korrigálják
**Dr Poór Ferenc Nem verbális kommunikáció, tekintet.
