Laetitia Colombani megfilmesítette saját, A hajfonat című könyvét, amely 2023-ban került fel a mozivásznakra. Két évre rá, azaz idén májusban pedig a hazai nézőtérre is befonódott ez az érzelmekben gazdag történet.
Hurrá!
Ugyanis az író-rendezőnő „csináljunk filmet!” ötletének gyümölcse egy elragadó, bakancslistás, életigenlő és mindenek felett inspiráló mozi lett.
A film célja bemutatni a női erőt és a kontinenseket áthidaló, az életet összekötő mágikus ok-okozati törvényeket. A cselekmények a határtalan női erő által – Dante Isteni színjáték-szerűen – három színtéren, három spirituális rétegen és három különböző társadalmi szinten, érzelemdúsan és természetes egységbe fonódva kapcsolódnak össze. Nincsenek túlzások. Nincsenek túlkalibrált színek és elhangolt zenei taktusok.
Miről is van szó?!
Az indiai kasztrendszer legalacsonyabb fokozatáról indul útnak az élet mágiája, egy érinthetetlen család történetén keresztül – abból a kasztból, amelynek tagjai egykor csak hátrafelé haladva közlekedhettek az utcákon, miközben lépteik nyomát el kellett söpörjék maguk előtt. A latrinák takarítói, a patkányok vadászai.
Egy fiatal nő – Smita – férje tiltása ellenére, minden bátorságát összeszedve dönt úgy, hogy menekülniük kell délre, az ott élő rokonokhoz. A kislányuk reményteljesebb jövőjéért – értsd: írás-olvasási képességért – vállalja az utat. Ugyanis azon a vidéken a világ „modernebb”, így kasztjukat már kevesebb atrocitás éri. Esély nyílhat a gyerek beiskoláztatására anélkül, hogy elvernék vagy megaláznák őt. Az úthoz azonban – a társadalom alján, egy patriarchális rendszerben – elengedhetetlen a belső tűz, amely talán csak a nőkben él. A túlélés tüze a cél érdekében, amely vallási kútból merítkezik. Az erő. A hitbe vetett ígéret szava. Az az erő, amelyre egy családfő, egy apa elvesztése után szükség van ahhoz, hogy az eladósodott háztartást újra talpra lehessen állítani. Az az erő, amely kibillent a rozsdás, tradicionális világ szokásai által nyújtott érzelmi biztonságból – abból a biztonságból, amely végül egyenesen a családi vagyon elvesztéséhez vezetett. Ezzel pedig már egy gyönyörű olasz kisvárosi család drámája bontakozik ki a filmvásznon.
A második színtér központi szerepében Giulia (ejtsd: Dzsúlia), a középső lányban, a gyászban fellobbanó hitére van szükséges ahhoz, hogy az idejétmúlt tradíciókat leseperje a reményteljesebb jövő érdekében. Pont onnan kap erőt, ahonnan az emancipálódott könyvmoly sosem számított volna: az apja templomi temetésén hallott mise begyújtotta benne a tüzet – a bátorságot, amely ahhoz kellett, hogy megmentse a többgenerációs családi vállalkozást. Azonban itt, Olaszországban már nem az Isten támogatásába vetett hitről, buzgó imádságról van szó, hanem sokkal inkább intellektuális inspirációról.
A színterek és események egymástól független, ám ok-okozatilag egybefolyó mozaikváltakozása építi fel a nézők előtt azt, ami elengedhetetlen egy olyan női jogi karrier felépítéséhez, amely keveseknek adatik meg. Azonban Sarah-t, a kanadai, modern ügyvédnőt a harmadik színtérről, a szakmai sikerei csúcspontja előtt az élet egy másik útra szövi. Egy olyan nő mindennapjai tárulnak elénk, aki sikeresen nevel egyedül három gyereket, és több mint tíz év szabadság nélküli hajtást követően a vezérigazgatói pozíció küszöbén áll – ám az általa megszokott világ összeomlik, mert:
„amikor cápákkal úszol, jobb, ha nem vérzel.”
A modern, tradícióktól eltávolodott világ jelenetei a tűz elillanásáról szólnak. Romokról. Az egyetlen útról, ami onnan kivezet: az amazon felismeréséről önmagunkban.
Menjetek, nézzétek meg a filmet, mert érdemes!
IMDB értékelés ITT
HA szeretnél napra kész lenni hasonló érdekes cikkekből, vagy csak kikapcsolnál és olvasnál kultúráról lazán, akkor iratkozz fel a Heti Mocsok hírlevelére az oldal alján. Ha megtisztelsz a feliratkozással, akkor kérlek csekkold le a spam mappádat, mert a megerősítő email sajnos oda is landolhat 🙁 .
