Sokan egyetérthetnek azzal, hogy nem könnyű kihívás absztrakt fogalmakat vizuálisan kifejezni és definiálni. Ezt a kihívást vette magára Molnár Zoltán, dokumentarista fotográfusunk, a Nunchi – A csend hatalma kiállítás kurátori feladatait vállalva.
Nunchi
De mi is az a nunchi – vajon egy újabb K-Pop, TikTok-őrület vagy netalán egy édesség?!
A nunchi fogalma a 17. századi Koreába vezethető vissza, amelynek lényege talán az empatikus figyelem a környezetünkre: egy kifinomult figyelem a környezet mondandójára és annak érzéseire. A létezésre, arra az állapotra, amely kiegyensúlyozott szimbiózisban van a világgal. Euny Hong, amerikai–koreai író The Power of Nunchi – The Korean Secret to Happiness and Success (A Nunchi ereje: a koreaiak titka a boldogságra és sikerre) című könyvében egy nagyon egyszerű példával érzékelteti, hogyan gyakorolják a dél-koreai gyerekek a nunchit olyan triviális helyzetekben, mint a mozgólépcső használata, amelyen csak az egyik oldalon állnak az emberek, ezzel helyet adva a haladásra azoknak, akik sietnek valahová. Nevezhetjük ezt egy egyszerű szimbiózisnak a mozgólépcsőn utazók között. Azonban itt érdemes egy satuféket tolni, hiszen most nem könyvajánlóról van szó hanem egy fotókiállításról.
A csend hatalma
Molnár Zoltán öt dél-koreai fotós munkáján keresztül ragadja meg a figyelemnek ezt a finom szintjét, míg a kiállítást két jól elkülöníthető részre bontotta:
A természet és ember, ide sorolhatók Moon Sang-Wook elismert fotós munkái. Az alkotó a kiállított képein keresztül üzen: az emberiség hajnalán közelebb álltunk a természethez. Túlélést jelentő, élesebb és kifinomultabb figyelmünkön keresztül szorosabb volt a viszonyunk a természettel. Ezen felül az ősemberek közötti kapcsolat is jelentősebb mértékben függhetett az összpontosított figyelemtől. A néző négy operajelenetszerű képén keresztül repülhet vissza azokba a barlangokban töltött időkbe, amikor a figyelem, a szimbiózis élet-halál kérdése volt. Egy vizuális éles váltást követően a művész további képeivel a természetben zajló káros folyamatokra, a globális felmelegedés pusztító hatásaira hívja fel a kiállítást látogatók figyelmét a csend művészetének keretein belül.
Az egyik, Buddhára hasonlatos portréképén a meditáló, elmélyedt modell fejére magvakat rögzítettek, amelyek szimbólumként folytatják jelentésbeli útjukat a többi képen keresztül. A víz és a víz hiánya: két út, két külön képen át üzen az embernek. Végezetül a gondolat az otthonunkat szimbolizáló búzamezőkben zárul, amelyeken kézzelfoghatóvá válik a természet ereje és a csend mélysége. A figyelem jelentősége.
Város és Természet
Ezzel szemben Kim Mi-Kyoung dél-koreai fotográfusnő A megszokott határán sorozatával olyan ember alkotta, kietlen tájak néma csendjén keresztül közvetíti a gondolatait, amelyeket csak egy-egy fa tör meg jelenlétével. Ezzel fejezi ki azt a feszültséget, amely a természet és az ember közé nőtt.
Képeinek egyhangú, tompa színei nyugalmat sugallnak, meditációra késztethetik az embert. Elgondolkodtatnak arról, hogy a számunkra annyira ismerős terekben miként tud még jelen lenni a természet, hogyan kapaszkodik még az életbe.
Társadalom és a csend
A kiállítás másik, jól elkülönülő fele az emberi hétköznapokban fellelhető nunchi jelentőségére hívja fel a figyelmet.
Jang Jong-Woon katonai kiképzést megörökítő fotói mellett megtalálhatók Park Byung-Moon felvételei is. Itt a fotós bányász édesapjának adózik a bányásznők életének húsz éven át tartó dokumentálásával. Ugyanis a bányamunkások között az a szokás, hogy ha a férfi a munka során életét veszti, akkor felesége veszi át a helyét.
Ez a ritka sorozat néma tisztelettel adózik a bányák szűk járataiban robotoló asszonyok előtt – már önmagában ezért is érdemes ellátogatni a kiállításra. Az élet olyan valós pillanataiba merülhet el a néző, amelyek rendkívül ritkán kapnak teret, és akár inspirációs alapjai is lehettek olyan nagy divatfotográfusnak, mint Peter Lindbergh*, aki előszeretettel helyezte a topmodelljeit gyári környezetbe.
Egybeolvadva a műanyaggal
A csend hatalma két koncepcióját Han Hee-Jnoon alkotásai kapcsolják össze vizuális kommunikációjukon keresztül. Az alkotó célja érzékeltetni a műanyag időtlenségét, amelybe fokozatosan belefulladunk.
A néző gyönyörű alkotásain át olvadhat össze a műanyag különböző stádiumaival, amelyek egyszerre félelmetesek és mégis pszichedelikusan andalítóan hatnak az elmére.
Két Korea és a nunchi
Ha mindez nem lenne elég, a Valahol Koreában gyűjtemény képein keresztül két rendkívüli magyar fotós munkái által ismerheti meg a néző Észak- és Dél-Korea életképeit.
Benkő Imre 1984-ben és 1989-ben készített Észak-koreai fotóin egy diktatúra által elnyomott nemzet csendjén keresztül szembesülhetünk az ottani elveszett nunchival, a csendes empátiával, amely a bizalommal teli szimbiózis egyik alapeleme.
Kontrasztként pedig ott sorakoznak Molnár Zoltán Dél-Koreát ábrázoló munkái. A centrumban egy jelentős képpel, amely a két kiállítást – Valahol Koreában és Nunchi – A csend hatalma – talán szimbiózisba hozza.
Fedezzétek fel ti is a láncszemet: a csendben ott rejtőzik a figyelem, és a figyelemben ott rejtőzik a csend.
*Peter Lindberghről, egy korábbi cikkben ITT olvashatsz
