Hegymászás, mentális zavar és túlélés a Himalájában
Van az a típusú rosszfiú, aki a lázadó, gejzírszerűen hormonokat kigőzölgő kamaszkort lassabban engedi el. Így, a férfiasodás útján előrehaladva, hosszabb ideig bugyog benne a tini menőzés érzete, amely mentes mindenféle szélsőségtől, mély önmarcangolástól, tettlegességtől és érzelmi kilengéstől. Röviden: ártatlanul. Az egyik zsenge memoárból, a Greenlights-ból az derül ki, hogy a színész Matthew McConaughey ebbe a laza csávó kategóriába sorolható, aki az idő és a féktelen kalandok hatására szépen kiegyensúlyozott férfivá érik.
Ezzel szemben vannak azok a fickók, akiknek teljesítményei, publikus eredményei az igazán irigylésre méltó alfa hím aurát keltik. Keltik – ugyanis a háttérben súlyos terhet cipelnek, amelyek a szűk környezetük életét is próbára teszik, míg gyakorta porrá is zúzzák azokat. Mindkét típusnak az életben maradásához elengedhetetlennek tűnnek a magas intelligencia által vezérelt döntések. Az extra szellemi képesség mellett fellelhető a megnövekedett igényük az extrém kalandokra is.
Ez alkalommal egy látszólag irigylésre méltó karrierút bejárására invitál Cory Richards The Color of Everything című könyvén keresztül.
A 44 éves szerzőről azt érdemes tudni, hogy elismert fotográfus (National Geographic), és magashegyi hegymászóként élte az életét – addig, amíg bipoláris zavara ki nem rúgta a sámlit a lába alól.
Cory a könyvében kendőzetlen őszinteséggel és kifinomult stílussal ír élete nehézségeiről. Egy olyan stílussal, amely már a könyvet inkább az önéletrajzi regény kategóriájába tereli (eredeti nyelven). Élete első emlékeitől – attól az időtől kezdve, amikor megjelentek benne az első dühkitörések –, végigvezetve az olvasót a diagnózisán keresztül egészen a karrierje végéig, az összeomlásig. Végezetül pedig talán egy új, reményteljes lehetőség felfedezéséig. A szerző olyan őszinte pillanatokat oszt meg az olvasókkal, mint saját szexualitása határainak megismerése, illetve a tetteit követő őszinte lelkiismeret-furdalásai.
The therapist thinks I’m crying because I agree, but I’m crying because I’m rejecting my real feelings. I’m crying because I’m trying to make something work that doesn’t, trying to bend to make myself fit somewhere, just as I had with Ryan.
The Color of Everything
Ez a könyv egy esszenciális munka mindazok számára, akik hasonló diagnózissal élnek vagy lelki fájdalmaik és dühkitöréseik oka még nincs felderítve, és keresnek egy kapaszkodót. Nem azért, mert pszichológiai tanácsokkal van tele a könyv, hanem mert egy őszinte barátra lelhetnek az oldalak fordultával.
All I can feel is rage, seething and complete. But I don’t hate her, I hate me. In my mother, I see myself. In her face. In her mannerism. In her pain. She doesn’t deserve any of what I offer in exchange for her love. But the problem with an unwell mind is that it makes you blind to the world.
The Color of Everything
Ez a könyv egy kitűnő útitárs a kalandoroknak, akik első kézből olvashatnak Cory Richardsról – az első amerikai hegymászóról, aki oxigénpalack nélkül mászta meg a Himaláját. Az ő színesen megírt, észbontó és sokszor kimerítő kalandjairól, amelyek fölött mindig ott lebeg az elme kínja, ám ettől függetlenül inspirációt adhatnak az útra indulóknak. Azokról az expedíciókról, amelyekben aprólékos részletekkel írja le az idő súlyát, máskor meg hátborzongató balesetek pillanatait. Minden egyes képe eleven és színes, amelyek fölé minden alkalommal beúsznak az elme sötét, kínzó felhői. Nincs kikapcs.
… the colorful tents are too far away to see, hidden beneath the yawning glacial valley under my feet. A broken superhighway of ice and snow appears as a maze of crevasses that separates us from the safety of the kerosene and the tea and movies I saved on my laptop. … my breath is a rhythmic tether that calms my mind when it all seems too big. And it always seems too big. Every morning I take the same pink and purple pills that keep me sane. Valproic acid and bupropion. One pill to temper my volatility and keep the racing thoughts at bay. One to make me happy. By now I’ve taken them for fifteen years and wonder if they do anything at all. But I don’t wonder anymore at the irony of staying sane to do insane things to escape insanity. In some way I know that they all rely on each other. The only places where I feel normal are where nothing is normal at all.
The Color of Everything
A nehézségek ellenére – és annak ellenére, hogy hegymászó- és professzionális fotográfuskarrierje véget ért –, Cory Richards nem kér megértést. Nem kér megbocsátást sem, és teljes mértékig tisztában van azzal, hogy nem a világnak kell alkalmazkodnia a bipoláris zavarral élő emberhez, hanem neki kell képessé válnia arra, hogy kontroll alatt tartsa saját reakcióit.
Gyarló tetteiért megbánást tanúsít.
A könyv elolvasása után az olvasó megértheti, miként képes egy fiatal férfi – korát meghazudtolva – megírni egy ennyire mély, önreflexív életrajzi regényt.
Mert olvasni érdemes.
A képek mindegyike Cory Richards felvétele
