Lehetetlen csak úgy szó nélkül elmenni a brit, 35 éves Daniel Blumberg zenész-művész mellett, aki a Brutalista film zenéjét szerezte.
Több szempontból is jelentős és érdekes volt a szerzői folyamat, amelyek egyike az, hogy Budapesten is aktívan alkotott a művész. Hazánkban is formálta és építette a film zenéjét, miközben a stáb itt forgatott. Azokról a művekről van szó, amelyek elemi részei a filmnek. Zene, ami nélkül nincs kiemelkedően hatásos film, ami kell az érzelmek és gondolatok közvetítéséhez. Egy olyan alkotás, amit Oscar-díjjal is kitüntettek.
Ismétlem, a szerzemény több szempontból is rendhagyó – akárcsak a film operatőri kivitelezése, amelyről a Heti Mocsok egy korábbi cikkében már szó volt. Ebben az esetben azonban nem egy stúdióban megkomponált letisztult, steril zenéről van szó, hanem egy organikus helyszíni alkotásról.
Felkérés a Brutalista filmzene elkészítésére
Brady Corbethez, a film rendezőjéhez szoros baráti szálakkal kötődő Daniel Blumberg szerint instant, alkotói kapcsolódásuk a közös irodalmi, zenei és filmes ízlésüknek köszönhető. Az, hogy a két alkotó félszavakból is megértette egymást, elengedhetetlen volt ahhoz a metodikához, amivel a filmhez a teljes zenei aláfestés elkészült.
Bizalom: egy közös hullámhosszon
Daniel a filmalkotás korai szakaszában már megismerkedett a szövegkönyvvel, de ezt követően már csak a művészi intuícióira hagyatkozott, amit kiegészített a brutalista építészet kutatásával. Miközben – ahogy a szükség igényelte – jelen volt az inspiráló forgatási napokon. Megfigyelte a rendezői utasításokat, amelyekből rengeteget merített a megfelelő zenei atmoszféra megalkotásához. A szövegkönyvet második alkalommal Budapesten, a mi fővárosunkban olvasta.
A tizenöt hónapon át tartó mindennapos alkotói munka, és minden anyagi befektetést felemésztő folyamat egy 100 perces zenei produktumot eredményezett, amit vissza kellett vágni 80 percre. Daniel a zenei produkció résztvevőit a világ különböző pontjain élő zenészekből válogatta össze – köztük olyanokat is, akiket a törzshelyéül szolgáló londoni Oto bárból ismert. A felkérések legfontosabb kritériumai között a letisztult jazzmuzsikusi kvalitás mellett az improvizációs képesség alapvető elvárásként szerepelt. A közös munkát nagyban megkönnyítette, hogy a zenészek különböző formációkban már játszottak együtt, így az összhang adott volt.
A “Jazz Club”
számot a forgatási helyszínen vették fel. Brady elképzelései szerint intenzív, korhű partihangulatot kellett teremteni. A koncepció nemcsak a negyvenes évek felelevenítését célozta, hanem az ötvenes évek zenei hangulatát is életre kívánta kelteni. Érzékeltetni kellett azt, ahogyan beindul a buli, majd hatalmas mennyiségű kábítószer fogy – amit az absztrakt improvizációs jazz nélkül nem lehetett volna elérni. A taktusok, amikor a zongorista kibillenti a zenészeket a ritmusukból, majd a kifulladást szimbolizáló fúvósok, ahogy a mámorból lökik az elnehezedett émelygésbe a zenét. – Érdemes belátni: a részleteket megismerve még zseniálisabb a teljes album. Az, ahogyan a filmbe beleilleszkedik a zene, ahogy puzzle-szerűen építették fel és illesztették össze a képi anyagokkal a teljes tartalmat, világosan mutatja, hogy bő egy éves átszellemült munka szükséges egy hasonló eredményhez.
Az “Overture”
megindító zenéje kíséri az induló képeket, amelyek a holokauszt borzalmait hátrahagyó László pillanatait ábrázolják a hajón, miközben a fúvósok reményt fújnak az ember lelkébe.
Különösen érdekes rendezési elvet diktált a közel 10 perces szám, ugyanis az operatőrnek és a színészeknek a már kész demóhoz alkalmazkodva kellett dolgozniuk. A hajó belsejében elhelyezett hangszórókon keresztül szólt a zene, amelynek ritmusára épült fel a képi világ – az operatőr kézi-kamerás mozgása és a színészi játék egyaránt. Ezt követően a stúdiómunka során a korábban demóra épült vizuális anyagot még mélyebben összehangolták, hogy a néző a mozi öblös székéből átszellemülve élvezhesse a végső képi és zenei egységet.
John Tilbury – a házi stúdióban rögzített zongorajáték
Anglia egyik legkiemelkedőbb improvizációs zongoristájaként számon tartott művész, John Tilbury otthonában vették fel a szólózongora részeket. A zongorához két mikrofont rögzítettek, kiegészítve még egy mikrofonnal, amit John Tilburyre irányítottak. A szoba akusztikáját két sarkaiba helyezett mikrofonok rögzítették. Ennek az elrendezésnek köszönhetően felvételre kerültek olyan hangrészletek is, mint a zongorista ceruzájának sercegése, miközben jegyzetelt a kottára, vagy a madarak lépteinek hangja a házistúdiónak nevezett építmény bádogszerű tetején.
Még geek:
Daniel Blumberg a filmzene 90%-át két Sonosax SX AD8+ eszközzel rögzítette, amelyhez a klasszikus zenében is gyakran használt Neumann U89 mikrofonokat csatlakoztatta a lehető legtisztább hangzás elérése érdekében.
Marble: azaz az olasz márványbányák visszhangja
A számban hallható visszhang továbbra sem mesterségesen előállított pluginokkal készült, hanem Blumberg maga utazott a forgatás helyszínére, hogy tanulmányozza a helyi impulse response jelenséget – a hangahtásokat, amelyeket a merev, tömör márványlapok generálnak zaj hatására. Történetesen a művész egy pisztolydörrenés visszhangját vette fel, amelyet digitális technikával és egy algoritmus segítségével képezett le. Így a kivágott dörrenés hangjának helyére be tudta illeszteni a szaxofonjátékot, míg a visszhangot az algoritmus dolgozta tovább a Carrara márványbányában tapasztalható természetes akusztikai élményt idézve. Elképesztő.
Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy a “Marble” című számot hallgatva a hangszóródon keresztül a valós bánya akusztikáját élheted át. Mintha ott lennél, és egy jazzszaxofonos játékát hallgatnád a márványfalak visszhangjában.
Epilogue (Venice)
Az operatőri munkát tükrözve, a film végére az analóg élőzenéből át kellett ívelni a ’80-as évek szintipop világába, amit az analóg hangok digitális transzformációjával valósítottak meg.
Bravó.
Outro – a zenei sokszínűség utolsó bizonyítékai
Sophie Agnel zongorajátékát Marseille-ben és Párizsban vették fel, míg a svéd Joel Grip nagybőgős berlini játékával járult hozzá az albumhoz. Steve Noble pedig otthona kényelméből, a konyhájában dobolta magát a teljes alkotáshoz, amelyet Peter Walsh kevert egybe Angliában, a többi kiemelkedő zenész közreműködésével.
Forrás:
#DolbyCreatorTalks
Score – presented by Viena Symphonic Library
Fotó forrás:
Wiki+ internet végtelensége, ahonnan várom szeretettel a kép készítőjét.
Daniel Blumberg munkái itt
