“… 18 éves büntetlen előéletű örmény, menthetetlenül festőművész szeretne lenni. Balogh Pista szerint rém szemtelen, merész s mégis mindenki nagyon szereti. A gimnázium 6-ik osztályát sikertelenül végezte. A 7-be nem akar már járni, legszívesebben a pesti iparművészetibe iratkozna be. Erdős Tiborék helyi iskolájába próbálják a rajzi finomságra nevelni. Erdős szerint kevés eredménnyel, ugyancsak Balogh Pista mondja: a gyerek szertelen és félelmetesen tehetséges…”
Gross Károly így írt fiáról, Arnoldról László Gyulának.
A budai Bartok Béla úton található Arnoldo – Gross Arnold Galéria és Kávézó 2014-ben, a Torda-Budapest kiállítással nyílt meg. Az eseményen még maga a művész is aktívan részt tudott venni, ahol személyiségéhez híven, sajátos humorral beszélt munkásságáról és életéről. Ott derült fény arra, hogy egy kedves cselt követően miként tudta bemutatni az egyik rajzát az akkor még Ipaművészeti Akadémián, aminek köszönhetően érettségi nélkül felvételt nyert az intézménybe úgy, mint egyedülálló tehetség.
Technikáját tekintve a rézkarcművészet egy, még szűkebb metszetét képviselte, amit Japánban használtak fametszeteken, illetve Európában a reneszánsz idején volt elterjedt a színes réznyomatok készítése.
Lenyomatait két napig előáztatott akvarell lapra nyomta, amik leginkább próbanyomatoknak tekinthetőek; ezért van az, hogy kevés a hátramaradt számozott alkotása. Az előkezelt rézlapokra ujjával vitte fel a púder-ködbe burkolt mesevilágokat megelevenítő egyedi színkombinációjú festékeket, amiről végül pausz papírral szedette vissza a felesleges anyagot egészen addig, míg el nem érte a kívánt mennyiséget majd filcborítású présgép segítségével készítette el a nyomatok.
Kortárs művészek közül Kondor Bélát tartotta nagyra, még az egyik munkáján is visszaköszön a Rembrandt, Goya festői stílusát hazánkban honosító művész, aki éppen a mesevilágszerű műtermében alkot, a gyermeki lélekkel rajongott tárgyak körében úgy, mint vonat, repülők, égi csillár, ami nem utolsó sorban Kondor filozófiáját a műterem, alkotói tér a szabadba való kihelyezését szimbolizálja.
Gross Arnold egyik interjújában elkeseredéssel beszélt a hazai elidegenedő művészi kultúráról, ami a bezárt Dürer alkotói tér, művésztelepet követően kezdődött el. Arról, hogy a hely bezárásával egyidejűleg Budapesten megszűnt egy olyan tér, ahol a művészek egymás munkáit tudták elemezni, kritizálni, véleményezni, tovább gondolni és egyben kiállítani az alkotásaikat.
Továbbá, meglátásai szerint a művészet elközépszerűsödése, iparosodása szalag szerű termelése már akkor megjelent hazánkban, ami sok tehetséges művésztől vette el a sikerre való lehetőséget.
Nimbuszát nem egészen tudta megélni, egyik interjújában úgy nyilatkozott, hogy: “Törmelékeket hagy hátra Kondorhoz képest”
Ma pedig, 10 évvel az Arnoldo megnyitója után a Galéria ismét, azonban ezúttal a szomszéd KultPont KözösségiTérrel közösen cáfolnak rá a kijelentésére és együtt emlékeznek meg a művész pályájáról a természeti tematikájú munkáin keresztül, a “Gross Arnold 95 – utazások valós és képzeletbeli tájakra” címmel.
Tájképeihez az ihletett a tordai, gyermekkori éveiből merítette, az ott megélt családi biztonság és természet közelségének szimbolikája végig kísérte az életét. Az egyik ilyen emblematikus motívum a kertjükben álló fa hintakeret, ami megjelenik a Művészet kincse, Beszélgetések a barátságról és egyébb jelentős munkáin is.
Azonban a kiállítás ezen túlmutat, hiszen a Gross Archívumból a 1947-2001 közötti időszakból kiállított képek között helyet kaptak a diorámák is. A szülőföld tematikája mellett pedig megjelenik a barangolások Magyaroszágon, utazások a nagyvilágban, képzeletbeli kertek és vidék téma.
A kiállítás megnyitót Gross András vezette fel, amii során kiderült, hogy a négy pilléres tematika az ő elképzeléséhez köthető, amit a képek elhelyezése is lekövet. A KultPont KözösségiTérben találhatóak: a szülőföld, magyar barangolások és a külföldi tematikájú munkák ahonnan kilépve, át az Arnoldoba pedig a képzeletbeli tájakba csöppenhet az érdeklődő.
Ez a koncepció itthon csak december 18-ig lesz látogatható, hétköznap délelőtt tíz és este nyolc között. Ezt követően, januárban útnak indul a tárlat a következő állomásokat érintve: Kolozsvár, Nagyvárad és jó eséllyel még Sepsiszentgyörgyöt és Tordát is felfűzve úticéljai közé. Távolabbi vidéket illetőleg egy delhii kiállítás is szervezés alatt van.
Gross András szavait idézve “úgy, mint az Amélie csodálatos élete című filmből a törpe, aki világot látni megy”, úgy indulnak útjukra a kiállított képek.
A szót átvéve, Révész Emese művészettörténész bővebben beszél a kiállított képekről.
Megtudhattuk, hogy az utazás végig jelen van a művész élete során, aminek ő maga is nagy jelentőséget szentelt és a saját “önéletrajzában”, rézkarcán a Lexikon-on is megjelenik az. A kép és a kiállítás megtekintéséhez javasolt a nagyító azért, hogy a részleteket, a mütyürmester életének különböző állomásait jól szemügyre lehessen venni.
Korai tájképei egyértelműen tükrözik Gross Arnold igényét a realisztikus ábrázolásra, úgy mint az a Szigliget művén is megfigyelhető, amiben azonban már ő az alkotó is, mint megfigyelő megjelenik.
Életének egy jelentős eseménye 1964 ‘Accademia D’Ungheria in Róma/Római Magyar Akadémia Buon Anno/Boldog Új Évet 1965’ üdvözlő lapjához köthető, ugyanis a szervezet az ő művét használta fel az üdvözlőlaphoz, amiért Gross cserében nem pénzt kért, hanem utazási engedélyt.
Olaszországhoz még élete első önálló kiállítása is köthető, aminek egyik darabja, a Via mar gutta Roma is megtekinthető ezen az életpályát felölelő tárlaton.
Eszképizmus jegyében alkotott, így született meg a Művészetek kertje a barátságok országútján rézkarc, ahol a különböző járművek sokasága is jelen van, többek között légballonok, vonatok és repülők. Eszközök, amivel kiléphetünk a hétköznapjainkból, ahogy Gross Arnold a hatvanas évek nagy részét is utazásokkal tölthette. Beutazta a világot Rómától Tokióig és amerre csak járt, ott mindenhol kiállították és nagyra értékelték munkáit úgy, mint 1966-ban, amikor elsőként nyerte meg a Krakkói biennálét.
Azonban az utazások része a pihenés is. A megállás, befele tekintés, az emlékezés, amire az Esterházy Art Awards nyertes Kortmann-Járay Katalin és Paul Kortmann valamint Gross galéria közös kortárs képzőművészeti installációja, a Pad ad lehetőséget, amire a kiállítást megtekintést követően le lehet ülni néhány csendes percre és megélni Gross Arnold púderködbe burkolt mesevilágát. A művész idén töltötte volna be 95-ik életévét.
Gross András, az alkotó apjáról gyerekkori emlékeit egy anekdotával tudta leírni, amit maga a művész osztott meg egykor:
“ő úgy tud jól alkotni, hogy a gyereket kiveszi a járókából, ő beül, ott nyugodtan tud alkotni, békén hagyják.” Ez a fajta kettősség jellemezte őt mindig.
Forrás:
Interjúk, filmek-YouTube
Képek:
Alkotások, családi kép – Internet
Kiállítás megnyitó saját felvétel
44
