Számos okból vagyok állati hálás Edith Eva Eger-nek, ugyanis velem szemben ő teljes joggal jelentheti ki, hogy a Post Traumatic Stress Disorder – PTSD az nem rendellenesség, sőt az a helyes reakciója a pszichének a traumára és még szerencsére hallgatnak is rá.
A rendellenesség az, ha a psziché nem reagál traumára. Ezt én is így gondolom.
Figyelj,
amikor, túléltem az egyik autóbalesetem, ahol 140 km/h-val előztem éjjel a görög autópályán egy extra long vechicle kamiont, akkor azon az éjszakán, nem csak hogy túléltem egy hármas durrdefekt okozta balesetet, de a túlélési ösztön mellett volt annyi ridegség is bennem, hogy egy könnycsepp nélkül, az agyam minden érzelmi reakciót lekapcsolva vezényelte le az éjszaka hátralévő részét. A totálkárra tört autómat egyedül toltam le az autópályáról – szerencsémre a kamion bebicskázott és lezárta az úttestet, majd biztonsággal fordult újra irányba – tehát a percek ezred töredéke alatt, cselekedve toltam le a kisebb dzsipemet a pálya közepéről, aminek első tengelytörése is volt egyéb súlyos károk mellett. Azonban a károk ellenére, az ütközések sorozata beindította a rádiót, amiből groteszk módon zorba szólalt fel.
Tehát, ott azon az éjszakán az angolul nem beszélő kiérkező rendőrrel tisztáztam a balesett körülményeit, a lemerülőben lévő telefonommal érvényesítettem a kocsi biztosítását és ezáltal a szállást is, ahova az értünk küldött autó aztán elvitt minket, de előtte meg kellett határoznunk a baleset pontos helyét gps koordináta nélkül, ami valahogy így hangzott: “Thessaloniki után Sófia irányába valahol a pályán állok a testvéremmel és a kutyájával. Várjuk magukat egy összetört szürke dzsip mellett.” Mind-e közben, biztosítottam a családunkat arról, hogy eltekintve a borzasztó autóbalesettől mi rendben vagyunk. Drámának még nincs helye!
Viszont visszatérve a PTSD-re, a szállásunkon az ágy szélén ültem, ahol az járt a fejembe, hogy ez így nem oké. Itt az ideje feloldani az érzelmeket. Akkor ott a biztonságban tudatosan nyúltam magam után és csak azt követően sikerült egészséges könnycseppekkel kiegyensúlyozni az elmúlt órák történéseit. Tény, már sohasem fog kiderülni mi lett volna, ha hagyom, hogy a túlélési ösztöneim élesített módban maradnak. Ha hagyom, hogy érzelmek nélkül zárjam az éjszakát.
Nem tesztelném.
Az viszont biztos, hogy a balesetet követően nem kapkodtam el az autóvásárlást, mivel a haza trailerezett automról kiderült, hogy totálkárosra zúzódott. Lelkileg meg nem éreztem kifejezetten megrázkódtatva magam egy bizonyos éjszakáig, amikor elindultak a flashback-ek.
Visszaköszönt az érzet, az amikor a fizikai erőktől a fém korlátra felpattant, pörgő autóba ellen-kormányzok és pumpálva fékezek az, ahogy a centrifugális erő hat a testemre. A három egymást követő bum-bum-bum. Kacsázás majd pörgés. Fék—fék—fék. Ellen tart. Fék! A fém recsegő-ropogó hangja olyasmi, mint amikor a sörös dobozt nyomja össze az ember, csak öblösebb, intőbb fémgyűrődés zaja hallatszott. A bátyám tekintete, ahogy a kutyáját magához szorítva túlél a lelassult világunkban, mert az idő szinte megállt akkor ott éjjel a görög autópályán a kicsi dzsipemben. Aztán egyszer csak vége. Megszólalt a Zorba.
Nem volt félelem, csak az izmok játéka és az az agyi állapot, a feszített csend.
Megértettem, eljött az ideje, hogy ismét kocsiba üljek.
Az agyam jelzett, és igaza volt.
Magamhoz öleltem az életre szóló útitársam, a balesetem emlékét, tudattam vele azt, hogy én vagyok önmagam kontrollja. Próbálkozásait magam előnyére formáltam.
Visszaültem, vezetek és ugyan azzal a szenvedéllyel vezetek, mint azt megelőzően.
what we call post-traumatic stress disorder is not a disorder- it’s a very normal reaction to loss, violence, and tragedy.
Szóval olyasmi okok miatt, mint az iménti elkanyarodásom személyes történet felé nehezítik meg az ajánló megírását Edith Eva Eger pszichológus, az auschwitzi haláltábor túlélőjének könyvéről, The Gift című könyvről.
A könyvről, amiben szakmai esettanulmányain keresztül mutatja be, hogy az élet ajándék és miként ne legyen lelkünk elménk rabja. Egy szakember ír és bizonyítja ezt, akinek életének kezdeti szakasza egyetlen egy dologról szólt, az egyén elpusztításáról.
Valid.
Legközelebb megpróbálok bejelentkezni a feszültség anyja πcsájával, hogy honnan ered az és miként lehet azt csillapítani.
De, addig is egy esszenciális gondolat zárásként a soron következő generációnak, ITT.
Ha nem hiszed el,
azzal nem tudok mit kezdeni
és nem is tervezek semmit se kezdeni vele.
Jogod szabadon vélekedni,
jól teszed, ha
élsz is vele.
34
