Megvettem a The Blind Side of the Heart című bestsellert Julia Franck-től, ami 2007-ben még a német legnevesebb irodalmi kitüntetést is elnyerte, a German Book Prize-t.
Gondoltam marha jó lesz nekem egy mesekönyv után olyan kortörténeti portrét olvasnom, ami egy a két világháborút megélt nő életéről szól. Már az elején borzasztóan erős képi, leíró felütéssel indít a szerző, amikor a második világháború befejeztével a háború borzalmaitól elállatiasodott katonák rúgják rá az ajtót a kisfiával egyedül élő nőre, nem beszélve az azt követő 100 oldalról.
Szóval nem olyan jó nekem, a marha jóról másként vélekedem. Szenvedek, mint a nyű, mert úgy hallottam, hogy ő szokott. És nem tudom, hol szokott a nyű úgy szenvedni, mint én most – csak remélni tudom, hogy az is szenved, mint én, és nem vagyok egyedül ezen a nagy bolygón ezzel a szenvedéssel. Tehát így született meg ez a szöveg – hogy értsd, és értsem.
The Wild Robot Peter Brown-tól.
Ez az esszenciális mese – amit különböző okokból kicsiknek és nagyoknak egyaránt el kellene olvasnia – úgy került a kezembe, hogy láttam egy mozi bemutatót róla. (Szerencsémre).
A háromkötetes mesének az első részéről lesz a következőkben szó, mert még Rozzal vagyok a vadonban, akivel különböző élethelyzetek adta érzelmek olyan széles skáláján vezet át a szerző, gyermeki lélekre kalibrálva, ami napokkal a könyv befejezését követően is elevenen dolgozik az olvasóban.
Az életről szól – arról, amikor egy kakukktojás, jelen esetben Roz, a robot bekapcsol egy emberek által lakatlan, de gazdag élővilággal benépesített szigeten, ahová egy elsüllyedt hajó rakományaként vetődött partra, pár hozzá hasonló robottal egyidejűleg.
A beilleszkedés folyamatairól, a szociális kapcsolatok fontosságáról és azok kiépülésének módjairól, buktatóiról ír a szerző. A különböző valós, olykor átvitt élethelyzeteket olyan gondolatokkal és tényekkel támasztja alá, mint például a bosszantó emberi viselkedésminták helyessége bizonyos élethelyzetekben. Igen, jól olvastad. Például amikor mérges medvék felkergetik Rozt egy fára: habár tudjuk, hogy lenne ereje a fizikai önvédelemhez, programozása – azaz neveltetése – mégis gátat szab ennek. Így a megfigyelésen alapuló ész nyer teret.
The tree shook with the sudden weight of the robot, and then— thunk thunk! two pinecones bounced off Roz, and a moment later -thunk- thunk: -the same pinecones bounced off the bears below. The bears grunted with annoyance. This gave Roz an idea.
The robot’s programming stopped her from being violent, but nothing stopped her from being annonying. So Roz plucked pinecones from the nearby branches and lobbed them down at the bears.
A könyv olvasása során lehetőség nyílik szeretettől aggódva követni az eseményeket, mert a szerző leíróieszköztára, gyermeki felnőtt nyelvezete erre teret ad.
Továbbá Brown több ízben is felhívja a figyelmet a megfigyelés jelentőségére. Arra, hogy a tiszteletteljes megfigyelésen keresztül mennyi mindent tanulhat az ember – és hogyan élhetjük meg a természet csodáját. Ez a bölcsesség útja.
A felelősségvállalás jelentősége is előtérbe kerül – de nem csupán egyszerűen, hanem minden addigi jellemnövekedés természetes velejárójaként válik hősünk szerves részévé. Kalandról kalandra egyre komplexebbé válik Roz személyisége, hiszen ne feledjük: ő egy MI-robot, aki néhány alapfunkción túl a tanulás útján fejlődik. A könyv Roz kapcsolatai révén ad útmutatást a felelősség, a hibák belátásának jelentőségére, valamint a korlátok elfogadására, azok szívvel telt áthidalására – az olvasó számára. Ezek az élet igazán komoly kérdései. Lehetőségek a korlátok között.
A történetek csendben formálnak, felébresztenek, visszahívnak az emberben szunnyadó vagy éppen kialakuló személyiségformákat – mire a történet végére ismét szívvel láthatunk. Kíváncsisággal töltik fel az olvasót, aki akár szorult szívvel, izgalommal várhatja a következő történetet – és végül a kötetet.
De még maradnék a The Wild Robot-nál, hiszen a család jelentőségéről és annak definíciójáról is szó esik ebben a kötetben, amit a szeretet, óvás és felelősség komplex rendszere ad, és nem külsőségekben, hasonlóságokban mérhető közösség a család. Mindezt lélekszorítóan gyönyörűen ábrázolva, édes fájdalommal töltve. Gyermeklélekre szabva és adagolva vannak az impulzusok.
A természet vadász-préda törvényeinek valóságáról. Megmutatja – a maga kedvességében – az „egy odúba kényszerült színes, nagy társaságok körében sokszor bölcsebb hallgatni” szabályt, míg együtt túlélni könnyebb. Hiszen ez is része a szociokulturális fejlődésnek.
“Thanks to Roz’s truce, life inside the Nest was mostly harmonious. But when the animals went outside, it was business as usual. Sometimes a lodger wouldn’t return. Sometimes a lodger would return in the belly of another lodger. As you can imagine, that made for some awkward moments. So when everyone was gathered around the fire, they tried to keep things pleasant by having conversations like these.
Ez egy tanmese. Fantasztikus tanmese, ami felnőtteket arra emlékeztet, miként lehet ismét a szív szűrőjén keresztül élni a világot.
A kicsiknek pedig azt mutatja meg, hogyan lehet az ismeretlenből indulva, a kirekesztésen át bejárni az utat a teljes értékű befogadottságig.
A szív és az ész természetes egyensúlyának fenntartása.
Míg olyan tényekkel gyarapodunk mint:
“In those early days, there were too many animals living in too small a place. The island did not have enough food to feed them all. But between fighting and disease and famine, a balance was finally reached. And we have kept the balance ever since.
Chitchat’s eyes grew wide with concern. “If the ocean keeps rising the island will be swallowed up by the waves and I don’t even know how to swim!”
“If the waves ever do swallow this island, it will not happen for a very long time,” said Crag. “By then we will all be long dead, even me.”
“Everything has a purpose.” It was Swooper’s turn to lecture the lodgers. “The sun is meant to give light. Plants are meant to grow. We owls are meant to hunt.”
“We mice are meant to hide.”
“We raccoons are meant to scavenge.”
“Roz, what are you meant to do?”
“I do not believe I have a purpose.”
“Ha! I respectfully disagree,” said Swooper. “Clearly, you are meant to build.”
“I think Roz is meant to grow gardens.”
“Roz is definitely meant to care for Brightbill.”
“Perhaps I am simply meant to help others.”
Erre, így a véleményem végére talán, már érted, miért olyan nagyon nyű most nekem, ha van egyáltalán nyű.
Ha, nem érted, akkor hát:
Nyű nekem, mert lábon lőttem magam; szeretek éves szinten 20 könyvet kiolvasni, a kezemben pedig egy súlyos kortárs irodalmi mű van, ami belassít, miközben a lelkem Rozért sajog. Jobban szeretném tudni, hogy rendben van, minden oké vele – ezért meg kellene vennem a második kötetet. De az élet szoros, így fuss el véle!
Peter Brown-ról bővebben
36
