“Legdühítőbb emlékeim apám anyjáról az 1960-as évek végére nyúlnak vissza. Védte a náci ideológiát, és amit nekem és a bátyámnak a legszörnyűbb volt hallanunk:
Azon tűnődök, hogy vajon mennyire etikus egy beszélgetés sorozat harmadik és egyben utolsó felvonását kevesebb mint egy nappal az esemény előtt beharangozni. Akárhogy is,
Életem első HDR technikával készített fotósorozatának témája egy bezárt elmegyógyintézet épületére esett. A képek magukért beszélnek. A képeket én készítettem kérlek, vigyázz rájuk! 39
Évekkel ezelőtt, amikor fotó-dokumentálás és kreatív életforma részese volt mindennapjaimnak, akkor egyebek mellett a Budapesten közlekedő, egykori 56-os villamoson zajló életet fényképeztem a Nyéki
Több mint egy évtizede számos alkalommal volt lehetőségem együtt dolgozni a Fehérkereszt Állatvédő Ligával, itt éppen ivóvizet és kutyatápot osztottak szét Felsőzsolcán, a 2010-es
Ma is jó szeles napunk volt, amit már nagyon vártam, mert kirándulhatnékom volt egy ideje. Egyébként úgy egy hete már mentem volna hegyen-völgyön, erdőben.
After Adolescence*, one of the major streaming platforms returns with another film tackling a pressing social issue — this time distilled into just ninety