Peter Lindbergh és a természetes szépség

Peter Lindbergh és a természetes szépség

A divatfotózás forradalma a glamouron túl

A glam ábrázolásának ellentéte, a divatfotózás reformere: Peter Lindbergh, a fotós, aki megmutatta a világnak, hogy a női érték több mint a ruha, a smink és a csillogó környezet. Magyarul: tök az ellenkezője, amit a divatvilág akkoriban hirdetett. Peter Lindbergh az ember, aki személyiséget adott a modelleknek. Az ember, aki levetette a modellekről a funkcionális jelzőt: a fogast. A glam lerombolója, a természetes szépség hírnöke, aki új perspektívában mutatta be a nőt.

“A nő mindig fontosabb, mint a ruha, amelyet visel.”

Peter Lindbergh és a természetes szépség

A kezdetek

1944-ben, egy kicsi német ipari városkából származó Lindbergh kultúrától elszeparáltan töltötte gyerekkorát, amire nincstelen, boldog évekként tekint vissza. Egy kézilabdakapus srácra, aki egy koszos kisvárosból jött – a némaságba borult Németországból.* Tanulmányaival korán felhagyott, hogy munkába álljon, amikor az anyja praktikusan hidegburkolói pályára küldte volna. Lindberghnek ezzel szemben más elképzelései voltak az életről, így az apja engedélyével végül kirakatrendezőnek állt, ami meghatározta a művészetek iránti érdeklődését. – Innen is pacsi az apukának! – Ezt követően egy rövid és sikertelen svájci kitérő után felkerült Berlinbe, ahol festészetet kezdett tanulni.

A festőművész

A képeivel teljesen elégedett Lindbergh, legnagyobb döbbenetére, a festői pályát egy német művészeti fórumon tapasztaltak után hagyta el. Ugyanis azon a meghatározó eseményen szembesült először az akkori kortárs amerikai festészet nagyságával. Attól kezdve nevetséges, mediokor unalomnak látta „mázolmányait”. Nagyon helyesen. A céltalan zöldfülű Lindbergh, aki Európa-szerte kb. „csövezett” vidéki farmerek pajtáiban napszámos melóért, akkor még nem tudta, milyen fordulatot tartogat számára az élet. Egy nap, barátai untalan basztatására visszautazott Berlinbe, ahol beállt fotóasszisztensként dolgozni. Micsoda mázli, ha az embernek vannak barátai, igaz?

„El akartam távolodni az előírásos, tökéletesen megformált nő ábrázolásától, aki nem valódi … Egy szókimondóbb, vagányabb nő foglalkoztatott, aki maga irányítja az életét … A szupermodellek ezt a fordulatot képviselték.”

Lindbergh itt, a berlini művészeti tanulmányai során megismert csajokról formálta az ideált – csajokról, akiknek szerkójuk minden darabja többet jelentett a dekornál. A szabad, tartalommal bíró, bohém nők ihlették, a modellek meg elbeszélték üzeneteit.

Peter Lindbergh megmenekült. Ennek következtében a női ideál is felszabadulhatott a tárgyfókuszú, irreális glam szorításából. Abból, amit addig Hollywood épített: az elérhetetlen sztárszínésznői ikonikus look megalkotásával és a tárgy-, termékfókuszú modellképeivel. Legalábbis egy időre biztosan fellélegezhettek a nők. Ezért köszönet jár neki.

A szakmai ismereteket szivacsként szippantotta magába – ahogy őt is beszippantotta az európai fotográfia. Pályafutását a Stern magazinnál kezdte.

Na, ne fárasszuk egymást! A nők felszabadítása topmodelleken keresztül!

Szép, mi?!

Igen, légy egy kicsit még türelmes. Olvass tovább!

Való igaz, hogy a világ legszebb nőit fotózta. De a szakmai pályafutása legelejétől ellenezte a sminket, a mesterkéltséget, amivel a nők elfedik egyedi jellegzetességeiket – amik szépségük esszenciája. A valódi nőt kereste. Bizalmi alapon, a nők legmélyebb rétegeiből hozta elő azokat a fekete-fehér portrékat, amelyeken látszik a szem alatti táska, az ajak alatti apró heg, az átható tekintet, az élet. Ezekkel átírta az addig ismert divatfotózás definícióját.

„… a fekete-fehér fotó gyakran hitelesebb, mint a színes. Különösen a portrék hatása lesz erősebb a redukcióknak köszönhetően. Nyilvánvaló, hogy ez a belső meggyőződés, miszerint a fekete-fehér valahogy közelebb áll a valósághoz, teljesen téves. De talán ez is mutatja, milyen nagy hatással volt rám az 1930-as, 1940-es évek amerikai fotózsurnalizmusa – olyan fotográfusok, mint Dorothea Lange, Walker Evans és még sokan mások.”

A divatvilág vezető országaiban megjelenő, nagy múltú Vogue magazint mindig tudatosan kerülte. Demotiválónak találta a lapot. Felkéréseiket sorra mondta vissza, mivel nem tudott azonosulni a filozófiájukkal. Így a világszínpadot jelentő áttörés is váratott még magára. Persze nem kellett félteni Lindbergh-et. Jól elélt a fotográfiából – meg hát ő táncolt ki a megrendelésekből. Nem? De!

Minden kétséget kizárólag: ezt nevezhetjük fotográfiai önazonosságnak.

Az elutasítgatás addig eszkalálódott, míg egy nap személyesen Alexander Liberman, az akkori amerikai Vogue művészeti igazgatója hívta fel Lindbergh-et. A beszélgetés során azt javasolta a már ismert divatfotósnak, hogy válasszon bárkit a kreatív csapatából, akikkel elmegy egy fotózásra. Ezt az aranytálcán kínált, teljes alkotói szabadságot nem volt racionális elutasítani – hiszen a tisztelet mindvégig élt a fotósban –, habár tudta a felkérés végkimenetelét.

Ezzel pedig elérkeztünk a divatfotózás történelmének fordulópontjához.

A szupermodell jelenség megszületése – fókuszban az egyén

A megszokott steril stúdiókból a modellek környezetbe kerültek – ki az életbe. Mesélőkké váltak. Olyan helyzetekbe kerültek, amelyek inspirálnak, és kérdéseket vetnek fel.

Azon a jelentőségteljes 1988-as New York-i fotózáson a Vogue stábnak ki lett jelentve, hogy a sminkesnek és a stylistnak a jelenléten túl nincs semmi teendője. A modellek letisztult fehér inget viseltek, ami nem vonta el a fókuszt a lényegről: az egyénről. A munka során Lindbergh hagyta, hogy a modellek felszabadultan élvezzék a szeles óceánpartot, míg ő dokumentálta esszenciájukat, szabadságukat és személyiségüket.

Peter Lindbergh és a természetes szépség

„The lowest you can get, you can have – and that is yourself. It’s just about yourself. If you stand to yourself and you, I mean, you dare to be yourself – then I think you are beautiful.”

Természetesen, az előhívott fotókat a rozsdásodó Liberman úr egyáltalán nem értette, és teljes felháborodásában „kukába” dobta őket. Igen ám, de hat hónappal később Libermannak már híre sem volt az amerikai Vogue-nál.

Anna Wintour – Vogue – az új szépségideál

A magas presztízsértékű széket Anna Wintour vette át – igen, azaz Anna Wintour, aki most is ott ül. Igen, az Ördög Pradát hord és a többi… Nos, azaz Anna egy alkalommal előguberálta azokat a híres fotókat, amiknek hatására 14 oldalas fotósorozatra kérte fel Peter Lindbergh-et. Így készült el a fotós első amerikai Vogue-bemutatkozása. És egyben ez lett Anna Wintour első amerikai Vogue-címlapja is.

Figyelj!

Mitől olyan korszakdöntő az a címlap?

A modell, Michaela Bercu, smink nélkül, őszintén nevet farmerban, miközben hasvillantós pulcsit visel – egy olyan magazin címlapján, ami 1892 óta formálta a női ideált. Mindezt úgy, hogy kiléptek a steril, lámpákkal felszerelt stúdió környezetéből – a szabadba. A női ideált formáló luxusmagazin oldalán egyszer csak megelevenedik az ártatlan, kedves gimis szépség. Aki Christian Lacroix haute couture falatka méretű dzsekijét adja el.

Ráadásul tök jól.

Peter Lindbergh és a természetes szépség

Egészséges szépség. Vállalható ideál. Letisztult kép.

A korai évek visszaköszönnek

Gyermekkori emlékei az ipari városról, az indusztriális befolyások, a vas mint anyag is visszaköszön a divatfotózásaiban.

Elgondolkoztató sorozatainak egyike, amikor a topmodelleket (Michaela Bercu, Linda Evangelista, Kristen Owen) kivitte egy gyárba fotózni. A divatpolitikailag beszédes sorozat. Kérdéseket vet fel. Hiszen a szinte sminkmentes, addig stúdióban divatipari fogasként használt lányok nyers gyári környezetben jelennek meg – a megszokottól eltérően, a glamet kukába dobva. Ezzel jelezve, van más út is.

Peter Lindbergh és a természetes szépség

Még egy érdekesség: a Comme des Garçons japán márkának a tulajdonosa kérte fel Lindbergh-et a munkára. Teljes kreatív szabadságot ígért a fotográfusnak, egyetlen kitétellel: az inspirációt az aktuális kollekcióból kellett merítenie.

Miért fontos Peter Lindbergh munkásságáról szót ejteni?

Egy: mert most lehetőséged van kinyilvánítani a tiszteleted és háládat egy olyan pasasnak, aki közel három évtizeden keresztül igyekezett a női szépséget egészséges módon ábrázolni.

Kiállították pár képét a Műcsarnokban.

Eredeti felvételeket láthatsz – eredeti szépségekről. Olyan nőkről, akik a magazinok címlapján törtek ki a glam világából.

Ez fontos.

Mert már süllyedünk a mesterségesen, gyárszalagon átszabott ideálok fantazmájába. Egy olyan világba, ahol a fiatalok filter nélkül már nem is mutatkoznak. Olyan időket élünk, amikor kistinédzserek jelentkeznek be online, a plasztikai műtéteiket követően, több centiméteres körmökkel, szétsminkelve – ezzel további óriási terhet róva azokra, akik még próbálnak megmaradni eredetinek.

Peter Lindbergh munkáinak – mint például Untold Stories – úgy kellene kézről kézre járniuk, mint napjaink legnagyobb celebjeinek torz képet mutató hazugságai.

Elvégre a valódi szépség időtlen.

„Very high scene quality, I don’t know which really is this, because I mean either you can go into detail and start decorating your pictures and decorating the people you photograph and… so that is not timeless, I think. Because all the decoration – it’s going to look old in 10 years or 15 years. And if you strip everything away and take a minimalist approach to every portrait you do… then it is very difficult. Then you are automatically timeless, I think.”

Peter Lindbergh munkásságát egy cikkben lehetetlen megjeleníteni – sokkal többet, sokkal fontosabb üzenetet hagyott hátra nők millióinak.

Egy következő alkalommal talán a cikk folytatásában még szó lesz olyan érdekességekről is, mint Linda Evangelista karrierje – aki Peter Lindbergh javaslatára vágatta le rövidre a haját, ami kiemelte egyedi szépségét, és ezzel egyidejűleg emelkedett fel minden idők egyik legkeresettebb modelljei közé.


*egy korábbi cikkemben már szó volt némaságba borult Németországról, a Wim Wenders német rendezőről,

aki jó baráti viszonyt ápoló Lindbergh-gel.

Forrás: 

Peter Lindbergh  supermodel photographer, SHOWstudio, Models

A felvételek szinte mindegyike Peter Lindbergh-hez köthetőek a tulajdonjogok őt és az ügynökségeket, magazinokat illeti, itt csak a nagyság ábrázolását szolgálják.

A kiállításon készült felvételek eredeti Heti Mocsok cuccok.

HA szeretnél napra kész lenni hasonló érdekes cikkekből, vagy csak kikapcsolnál és olvasnál kultúráról lazán, akkor iratkozz fel a Heti Mocsok hírlevelére az oldal alján. Ha megtisztelsz a feliratkozással, akkor kérlek csekkold le a spam mappádat, mert a megerősítő email sajnos oda is landolhat 🙁 (Anyagi okokból jelenleg a Mailchimp ingyenes verziója van használatban).

The Wild Robot Escapes review
Previous Story

The Wild Robot Escapes review

Peter Lindbergh Liberator Female Beauty
Next Story

Peter Lindbergh – The Liberator of Female Beauty

Latest from Tények

Bird Andrea Arnold film

Bird – Andrea Arnold filmje,

ami kiszámíthatatlan, valós és magába szippant Vannak rendezők, akiknek a nevére már ugranak a színészek – akkor is, ha még a forgatókönyvet sem látták.
Go toTop

Don't Miss